Vélemény: lufi vagy tényleg nagy durranás a virtuális valóság?

Jelenleg ez az egyik legforróbb tech téma, de valóban áttörő vívmányról van szó?

A virtuális valóság

Minden jel arra utal, hogy sokan szeretnék, hogy 2016-ban az úgynevezett virtuális valóság (Virtual Reality, azaz VR), és természetesen az ezzel kapcsolatos konkrét termékek egyre fontosabb szerepet kapjanak az IT, a szórakoztatóelektronika és a telekommunikáció terén. Egymással párhuzamosan több fejlesztés is zajlik, hiszen többek között a Microsoft, a Facebook, a Samsung, a HTC, a Sony és a Google is igen élénken érdeklődik a téma iránt. Jelenleg a Sony, a Facebook által felvásárolt Oculus, és a Samsung áll a legjobban, de ezek közül is csak utóbbi Gear VR fantázianevű, egyébként az Oculusszal együtt fejlesztett  terméke vásárolható meg, a többire még várni kell.

Oculus Rift
Oculus Rift [+]

Az általuk összekalapált megoldások sok mindenben eltérhetnek egymástól, de abban mindegyik megegyezik, legalábbis egyelőre, hogy az ember egy speciális, fejre szerelhető kiegészítőben található megjelenítőeszköz segítségével minden korábbinál szabadabban és interaktívabban merülhet el a különféle tartalmakban, illetve használhatja azokat. Tehát azáltal, hogy például körbeforgatja a fejét, szétnézhet egy “szobában”, “stadionban” vagy akár egy “erdőben”, “sivatagban” attól függően, hogy milyen típusú az adott “világ”, illetve speciális kiegészítők segítségével még tetszése szerint mozoghat is a virtuális térben.

Samsung Gear VR
Samsung Gear VR [+]

A már említett piaci szereplők nagyon komoly energiákat mozgatnak meg annak érdekében, hogy ezt úgy állítsák be, mint egy olyan új folyamatot, aminek létrejötte a számítógép megszületésének fontosságával egyenértékű. A közelmúltban alkalmunk nyílt egy kevés időt, azaz néhányszor tíz percet eltölteni azOculus Rift, a Sony PlayStation VR, illetve a Samsung Gear VR társaságában, hogy egy kicsit jobban megismerjük e masinákat, illetve hogy kiderüljön, hogy tényleg olyan forradalmi és nagyhatású fejlesztésről van szó, mint ahogyan azt beharangozzák, és ami alapjaiban változtathatja majd meg életünket.

Újdonság? Hááát….

Egyelőre még az sem tisztázott, hogy mit nevezünk pontosan virtuális valóságnak, de ha egy olyan mesterséges környezetről beszélünk, amelyben bizonyos korlátok között szabadon bolyonghat a felhasználó egy elektronikai eszköz segítségével, akkor már tulajdonképpen az 1980-ban megszületett Pac Manre is igaz ez az állítás. Amennyiben ragaszkodunk a “belső nézetes” megjelenítéshez, akkor sem kell sokat haladni az időben, hiszen az 1985-ben készült Mercanary című, open world játék már megfelel ennek a kritériumnak is.

Samsung Gear VR
Samsung Gear VR [+]

Ha pedig a fejre illeszthető megjelenítőeszközt tekintjük a mostani VR-láz kulcsának, arra is volt már korábban példa. A kilencvenes évek elején a Nyugati téren egy játékterembe már elhoztak VR rendszert, amely akkoriban szépnek számító, de mai szemmel csúnyácska vektorgrafikát futtatott. Kényelmetlen volt és nehézkes, viszont az alapkoncepció ugyanaz volt, mint most. Egy szó, mint száz: nem beszélhetünk világrengető újdonságról, inkább csak felmelegített és megízesített levesről, amivel egyébként nincs semmi baj magában, de a tények kedvéért ezt fontos azért megjegyezni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × 2 =