Óriásit pénzt bukhatnak a csoportos perben az érintettek.
Az elmúlt két évben kegyetlen mértékben megugrott a többek közt az okostelefonokban, a tabletekben és a számítógépekben is használt rendszermemória ára: csak a tavalyi év során 47 százalékkal lőtt ki az egységnyi kapacitás ára, ami az elmúlt 30 év legnagyobb áremelkedése volt. A memóriagyártók szerint a helyzetért elsősorban a masszív túlkereslet a felelős, egyszerűen nem tudtak eleget legyártani a chipekből, de lassan megoldódik a helyzet.
A Hagens Berman ügyvédi iroda szerint ennél jóval többről van szó. A DRAM lapkák piacát uraló három gyártó valójában kartellezett, a tényleges technikai nehézségeik mellett a profitjuk maximalizálása érdekében
egymással összejátszva, mesterségesen emelték az árakat.
Nem ez lenne az első eset: az USA Igazságügyi Minisztériuma 2002-ben már indított egy vizsgálatot a nagy memóriagyártók ellen, miután amerikai számítógépgyártók árfixálásáról panaszkodtak. A következő években a Hynix, az Infineon, a Micron, a Samsung és az Elpida is bűnösnek vallotta magát a globális összeesküvésben.
A hatósági vizsgálattal kapcsolatos büntetések mellett 2006-ban a Hagens Berman egy csoportos perben 300 millió dollár kártérítést perelt ki a gyártókból.
Az ügyvédi iroda most újból csoportos pert indít az Egyesült Államokban, de a memóriapiac átrendeződése miatt már csak három alperes van: a Micron, a Samsung és az SK Hynix. A csoportos perhez az összes olyan egyesült államokbeli fogyasztó csatlakozhat, aki 2016-ban vagy 2017-ben vásárolt DRAM chipet tartalmazó eszközt.
forrás: origo.hu